FAKTOR TERMINÁL

Városi Ferenc élete és halála - leírás

összművészet a Tűzoltó utcában

A IX. kerületi Városi Ferenc életre kel egy több részes, több hónapon át tartó összművészeti és közösségi eseménysorozat segítségével.
De ki is ez a Városi Ferenc? Egy átlagos IX. kerületi lakos. Vagyis épp olyan szép, csúnya, kövér, sovány, okos, buta, öreg, fiatal, mint bármelyikünk. És ezer szállal kötődik a Ferencvároshoz. Nem csoda, hiszen élete legfontosabb eseményei itt történtek; ezekről szólnak a színházi előadások, a kiállított képregény, a puzzle, a hanginstalláció, a tűzoltókórus próbái, és maga a Tűzoltó utca és a TRAFÓ is augusztustól októberig.
Az alkotók célja, hogy civilekből és művészekből álló közösség épüljön, mely közös játékban, együtt valósít meg egy művészeti projektet e pár hónapos munka során. A központi helyszín és hátteret biztosító intézmény a 15. születésnapját ünneplő TRAFÓ.
Városi Ferenc élete hétről hétre bontakozik ki, de az eseménysorozatot egy “maratoni” nap zárja, amikor az összes színházi előadást és a kísérő projektek eredményeit is megtekinthetik a nézők. A bázis a Trafó lesz, ahol a legelszántabbak eltölthetnek egy különleges éjszakát is.
Addig is elérhető Városi Ferenc a Facebookon. Barátságos és kommunikatív; érdemes bejelölni.

Szereplők: Álmosd Phaedra, Bezerédi Zoltán, Borbiczki Ferenc, Fancsikai Péter, Hárs Anna, Horváth Kristóf, Kemény Zsófi, Molnár Csaba, Pogány Judit, Pokorny Lia, Szabó Vera, Urbanovits Krisztina,
valamint Dr. Ferenczy Attila, Göbl Gabriella, Győrfi Anna, Dr. Hauser Péter, Jordán Péter, Mátraházi Noémi, Orsós Róbert, Szülek István, a Ferencvárosi Tanoda diákjai, a Milestone Intézet diákjai és a környék lakói Zene: Halas Dóra és az Amőba, Helikon Orkestar
Slam poetry: Horváth Kristóf, Kemény Zsófi
Hanginstalláció: Zsilka Zsófi, Cselenák Zsolt
Koreográfia: Hód Adrienn
Látvány: Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola diákjai és tanárai
Technika: Éltető András
Fotó: Pereszlényi Erika
Videó: Fancsikai Péter
Asszisztens: Záhonyi Enikő
Projekt koordiátor: Kövécs Luca, Vajda Flóra
Szöveg, dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna
Rendező, koncepció: Schermann Márta

Önkéntesek: Czékus Andrea, Fabacsovics Lili, Gyertyán Balázs, Moharos Éva, Orosz Csenge, Tóbiás Lilla

Külön köszönet Dávid Ferencnek, Dr. Hauser Péternek, az Élesztőnek, a Ferencvárosi Tanodának, a Kék Pont munkatársainak, Kőrösi Zoltánnak, Alexis Lathamnek, az Őrzők Alapítványnak, a Pulzus Bisztrónak, Rácz Péternek, Simányi Zsuzsannának, Tóth Imrének, a II. számú Gyermekgyógyászati Klinika főigazgatójának és munkatársainak, valamint minden interjúalanyunknak

Színházi előadások:

1.    Városi Ferenc születése - szappanopera egy gangra
2013. szeptember 14. (20h) és október 19. (20h)

Egy asszony vajúdik a Tűzoltó utcában: fiút készül világra hozni, Városi Ferencet, projektsorozatunk főszereplőjét. De Ferike élete már a kezdetekkor sem felhőtlen. Problémás családi háttér, rengeteg frusztráció és az otthonszülés vs. kórházi szülés problematikája kerül terítékre egy mulatságos és szürreális szappanoperában. 

2.    Városi Ferenc gyógyulása - megtörtént klinikai esetek
2013. szeptember 15. (16h) és október 20. (11h)

Tud-e együttműköni egy házaspár, ha valódi összefogásra van szükség? Hogyan változtatja meg az egész család életét, ha a gyerekkel igazán nagy baj történik? Milyen plusz szerepei lesznek egy anyának, egy apának, egy nagymamának, egy testvérnek? A daganatos gyerekek több mint 70%-a meggyógyul, de hogyan lehet azt földolgozni vagy egyáltalán föl lehet-e dolgozni, ha elveszítjük gyermekünket? – a dokumentumszínházi előadás szülőkkel készített interjúk alapján készült.

3.    Városi Ferenc választása - slampárbaj és dis(-)kurzus az elmenetelről
2013. szeptember 29. (17h) és október 20. (15h)

Honvágy, kalandvágy, kényszer, lehetőség – hol húzódik a határ? Slampárbaj érvekkel és ellenérvekkel. Egyéni és csoportos útkeresés a IX. kerület utcáin a “menni vagy maradni” térképével kezünkben.

   
4.    Városi Ferenc szerelme - anonim önsegítő vallomások
2013. szeptember 29. (19h) és október 20. (17h)

Nem is sejtjük, milyen sokan küzdenek valamilyen függőséggel. A szomszéd bácsi, a mindig vidám zöldséges, a lány, aki szemben ül a villamoson. Te vagy én. Az önsegítő csoportokban gyógyulásra vágyó függők merítenek erőt egymás akaraterejéből, gondolataiból, kudarcaiból és történeteiből. Józannak lenni nehéz. De hogy mennyire, arról vallanak a színészek a dokumentarista előadásban.

5.    Városi Ferenc búcsúztatója - prezivel töltött halotti torta zenei díszítéssel
2013. október 20. (19h)

Elvesztettünk valakit, egy hétköznapi hőst, aki egyszerre volt szerető társ, odaadó gyermek, gondos szülő, megbízható kolléga és kiváló projekttéma. Szívünkben emléke örökké él. Búcsúzzunk el méltóképpen a hősi halált halt Városi Ferenctől. Együtt. Hosszan. Tartalmasan. Zenével. És születésnapi mulatsággal.

Back to Top