FAKTOR TERMINÁL

100 hangos mese Újpest - leírás

ÚJPEST - 100 hangos mese
 
Témafelvetés, fókusz
 
A 4. kerület számos olyan emléket őriz, melyek gazdasági, történelmi, művészeti, tudományos és politikai jelentőségéről tanúskodnak. Üzletemberek, művészek, sportolók, tudósok, politikusok, meghatározó famíliák sokasága született és munkálkodott itt. Gróf Károlyi Istvánt vagy az Újpest FC-t senkinek nem kell bemutatni az országban, a városrészre gondolva sokaknak jut eszébe az 56-os forradalmárok Könyves Kálmán Gimnáziumnál lévő főhadiszállása, a Víztorony maga Újpest szimbóluma, de a Cérnagyár Coats kéménye is hosszú évek óta üdvözli az északról a fővárosba érkezőket és minden villanykörtecsere alkalmával gondolunk a Tungsramra (Egyesült Izzó). Ez mind szép, fontos és izgalmas, a kerületről szóló albumokban és kiadványokban a helyük. De létezik egy másik, személyes, ezerarcú Újpest is, ami csak az itteniek által ismert.
 
Az ÚJPEST – 100 hangos mese projekt keretében arra teszünk kísérletet, hogy olyan emberek életén és szemén keresztül mutassuk be a kerületet, akik – akár itt születtek, akár ide települtek – ma és itt élnek együtt. Hétköznapi emberek, hősök, antihősök történeteiből, és a városrészhez kapcsolódó legendák egymást átszövő hálójából kívánunk lenyomatot készíteni.
 
Végül megúszta-e a börtönt a városháza kovácsoltvas csillárait készítő iparos? A Vadászkastélyban (Bagolyvár) az éjjeli madár kinek zavarta meg első csókját, és lett-e házasság belőle? Vajon mikor álmodott először labdával Kovács Dominik? A zsinagóga kerítésén lévő dombormű szereplőinek utódai Újpesten élnek-e még? Az ikerházak (gróf Károlyi István ikerpár intézőinek tükörkép épületei) faátjárója hány lépéssel volt átszelhető vendégség idején? Ha jól fülelnek, Károlyi gróf hívószavát meghallják-e még a ma iparosai, kereskedői? A Könyves Kálmán Gimnázium diákjai szerencsét próbálnak-e dalaikkal a tehetségkutatókon, lesz-e új Mediterrán?
 
Számos fontos, érdekes kérdés, amire választ szeretnénk találni.
 
Művészeti és módszertani tartalom
 
A Faktor Terminál az együttműködés során egy közösségi-összművészeti projekt létrehozását tűzi kicéljául, amely a különböző helyi intézmények, szervezetek, valamint a városban lakó civilek és művészek együttműködésében valósul meg, és különböző művészeti műfajokat vegyít. A Faktor Terminál munkamódszerei mentén haladva, a dokumentarista és a drámaalapú kutatásmódszertan bizonyos elemei jelentik a kiindulási alapot. A folyamat kezdeti szakaszában fontos szerepet játszik a workshopok és kurzusok szervezése, ahol lehetőség nyílik a projektbe bevont helyi művészek és civilek alkotóközösségének kialakítására, valamint a témához kapcsolódó történeteik feltárására és begyűjtésére. A hangjáték és film mellett kísérőprogramokként installációk, performanszok és flashmobok megvalósítását is tervezzük, amely a projekt népszerűsítése mellett nagyobb körben képes bevonni és kreatív cselekményre ösztönözni a városrész lakóközösségét.
 
Kutatás, gyűjtőmunka
 
A helyi partnerek, civilek bevonása során arra törekszünk, hogy összegyűjtsünk minél több érdekes anyagot a kerület történetéről, furcsaságairól, jellegzetes lakóiról, helyszíneiről. Igyekszünk közösen megtalálni azokat a témához kapcsolódó történeteket, jelenségeket, amik inspirálóan hathatnak az irodalmi szöveg létrejöttéhez. Forrásunk a helytörténeti dokumentumoktól kezdve a szóbeszédig bármi lehet. Személyes interjúkon, helytörténeti kiadványokon, drámajátékokon, workshopokon, novellaíró pályázaton - vagy például élelmiszerboltokban elhelyezett dobozba gyűjtött rövid kis vallomásokon - keresztül történik a közös anyaggyűjtés.
 
Novellaíró pályázat
 
A 100 hangos meséhez egy novellaíró pályázat keretében is gyűjtünk történeteket, melyek reményeink szerint a végén összeállnak majd mindannyiunk közös kerületi történetévé. A pályázatot a helyi könyvtárral (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpesti fiókja, a "Király könyvtár") együttműködve hirdetjük meg és bonyolítjuk le. A beérkezett pályaműveket nem csupán a 100 hangos meséhez kívánjuk majd felhasználni, hanem egy performansz keretében önállóan is bemutatjuk a nézőknek.
 
Írásos mű és hangjáték
 
A kutatómunka után az összegyűjtött anyagokra épülő közös történetünk megírását kortárs íróra bízzuk. Az általa létrejövő alkotást ezután a lehető legtöbb kerületi lakos bevonásával felolvastatjuk és rögzítjük. Ez a hangfelvétel lesz a létrejövő hangjáték alapja, melyet hangtervező művész bevonásával készítünk el.
 
Lószállító
 
A Újpest központi helyén egy alkalmi hangstúdiót állítunk fel, melyen helyi képzőművész, vagy képzőművészeti csoport által készített, a kerülethez kapcsolódó epikus mű inspirálta alkotás jelenik meg. A mobil hangstúdiót egy lószállító utánfutóból alakítjuk ki, ezzel is emléket állítva az ország első lóvasútjának, mely Újpesten kezdte meg működését 1866-ban. Az utánfutó egy hónapon keresztül kihelyezett stúdióként funkciónál a kortárs író által megalkotott 100 hangos mese felolvasásához, azonban mint kommunikációs, figyelemfelkeltő felülettel is számíthatunk rá.
 
Film
 
A megírt alkotásra épülő műhelymunkát indítunk újpesti lakosok részére. A film mozgóképes workshop keretében készül az újpesti lakosok és a MOME vizuális művészhallgatóinak együttműködésében. Miután ismertettük velük a kerületről szóló, különleges hangjátékot; nem a történet illusztrációját szeretnénk látni, hanem egy, a szövegtől függetlenül érvényes, de ugyanabból a forrásból táplálkozó vizuális műalkotást. A civilekkel történő kreatív munka alkotócsapatunk filmes szakemberének vezetésével történik, és a MOME hallgatóival a kerület jellegzetes helyszíneit, köztereit, titkos zugait bejárva zajlik.
 
A Kerület Dala
 
Az elkészült film és hangjáték díszbemutatóján megszólaltatjuk a városrész új dalát. Az epikus mű létrejöttét lehetővé tévő anyaggyűjtésre építve, kortárs költő alkotása jeleníti meg a kerület mai lenyomatát. A remélhetőleg sok humorral és valós eseménnyel gazdagított verset kortárs zeneszerző zenésíti meg, és újpesti kórusok (Adorate, Újpesti Evangelikus Énekkar, Újpesti Civil Kórus) közös előadásában hallhatják az újpesti lakosok.
 
Üdvözlet ez érkezőnek!
 
Az elkészült Kerület Dala - a leendő bemutató beharangozó eseményeként is -, kis létszámú kórussal, rövidített formában több ízben felcsendül a városrész különböző pontjain. A kerületben született csecsemők és családjuk szerenádot kapnak a projekt időtartama alatt. Ezzel a gesztussal szeretnénk köszönteni, és befogadni az újszülötteket a 4. kerületbe. A projekt ezen részét a kerületi védőnői szakszolgálat segítségével indítjuk be. A védőnő kapcsolata a kismamákkal teszi lehetővé azt, hogy megtaláljuk és megkezdjük az ismerkedést az olyan kisgyermekes családokkal, akik ezt szívesen fogadnák. Az alkalmi szerenád nem csupán az újszülött csecsemő családjának élmény, hanem jószomszédi kapcsolódás számára is felületet teremt.
 
Dokumentáció
 
Az alkotói folyamatot végig dokumentáljuk; ehhez az Újpest Médiával keresünk együttműködést.
 
Bemutató
 
Az elkészült közösségi alkotást - az önkormányzattal közösen meghatározott - a kerület valamely jeles eseményéhez kapcsolódó napon, egy szabadtéri vetítésen mutatnánk be. Később egyéb kerületi rendezvényeken újból és újból levetítésre kerülhet.
 
Az ÚJPEST - 100 hangos mese összművészeti program egy páratlan lehetőség a különböző alkotói műfajok művészetközvetítő és közösségformáló tevékenysége számára, mely jellemzően térspecifikus formában köztereken, a lakók által gyakran használt metszéspontokon jelenik meg. A projekt remek alkalmat jelentene a kerülethez kapcsolódó művészek és a városrész lakossága közötti személyes kapcsolat elmélyítésére, a társadalmi párbeszéd elősegítésére, illetve a közösségben felmerülő esetleges konfliktusok megoldására, mindezek által pedig a város egészének kulturális és társadalmi élete is gazdagodna.
 
Back to Top