Félelmek bolygója - leírás
A produkció az ART-RAVALÓ projekt részeként kerül a nagyközönség elé. Idén 12 fiatal kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a szocioművészeti projektben, melynek részeként hat hónapon át tartó színházi-művészeti képzésben részesülnek. A képzés során megszületik egy színházi előadás, ami róluk szól, belőlük épül. Idén a járvány miatt semmi sem a tervek szerint történt, online térbe kényszerültünk, a személyes találkozások hiánya az idő múlásával egyre szorongatóbb, az érintés, a szabadság utáni vágy egyre égetőbb lett. Virtuális helyett igazit szeretnénk. Nem félni, hanem élni végre. Ez lett hát a témája legújabb bemutatónknak, a Félelmek bolygója című filmetűdnek is, melyben egy maroknyi képzetlen és szedett-vedett, de nagyon is szeretetreméltó csapat űrexpedícióra indul nem kisebb céllal, mint hogy megmentse önmagától az emberiséget.
„Minden olyan szűk lett, sűrű, nyomott. Mintha valaki rácsukta volna a Földre egy hatalmas doboz fedelét. A dobozban hétmilliárd-nyolcszárhamincegymillió-hatszázharmincezer-ötszáznegyvenkét ember lélegzik. Aggodalmat szívnak be és félelmet lélegeznek ki magukból.
Azt mondják, valamikor az álmok szépek voltak. De ma... félünk elaludni. Senki nem akar félszindító lenni. Ők azok, kik először álmodnak valamit. Mindig ugyanúgy történik: valakinek rémálma van. Egy-két napon belül a közelében mások is álmodni kezdik ugyanazt az álmot. Ezt hívják testvérálomnak. És az álom terjed. Egyre nagyobb területen álmodják, és egy idő után az álom nyomasztó emléke nappal is kisért. Majd megjelenik a félelem attól, hogy az álom valóra válik. Lehet akármilyen valószínűtlen, a rettegéssé növő félelem nagyon is valós...”
Narráció és videó
Benedek Viktória
Jóni Erika
Kata Kíra Vanessza
Mikó Péter Pál
Molnár Tünde
Ollé Imre
Pénzes Attila
Rákos Richárd
Rontó Róbert
Széplaki Gábor Mihály
Szórád Nikolett
Varga Erika
Az Art-ravaló csoport ötleteinek felhasználásával írta
Hárs Anna
Felvételvezető
Molnár Csaba
Zene és hangtervezés
Árvai György
Videószerkesztő
Sereglei András
Romvári Boldizsár
Színházi nevelési szakember
Romankovics Edit
Sereglei András
Rendező
Schermann Márta
Köszönet
Boda Fanni
Cserháti Ákos
Záhonyi Enikő
Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület közös projektje.
A hangfelvétel a Civil Rádió Stúdiójában készült.
Támogatók
Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács
Nemzeti Kulturális Alap
Magyar Művészeti Akadémia